Mothers of Europe - A projektről

Mothers of Europe - A projektről

A projektről

A Mothers of Europe egy olyan kezdeményezés, amely a modern Európát alakító nők úttörő teljesítményének történetét meséli el, olyan nőkét, akik a demokrácia, a társadalmi progresszió és az igazságosság védelmezői voltak, mégis alulreprezentáltak a történelmi ismereteinkben.

A történelemről szóló beszédmódunk egyúttal hatalmi viszonyokról is árulkodik. A kollektív emlékezet és a nők bevonása a történelem elbeszélésébe - vagy éppen abból való kizárása – erősen hat a nőknek a mostani társadalmakban betöltött szerepére. Projektünk célja, hogy megemlékezzen azokról a kiváló nőkről és felhívja rájuk a széles közvélemény figyelmet, akik elősegítették a demokratikus átmenetet, erősítették az európai integrációt és formálták az Európai Unió értékeit. A nők történelmi jelentőségének bemutatása egyben a jelenkor női szereplőit is megtámogatja.

A projekt workshopokból és kiállítás-sorozatból áll, amelyet az együttműködő partner szervezetek három magyarországi és további tizenöt európai városban rendeznek meg. A kiállításokhoz közös kiadvány társul, amely a nagyformátumú nők munkásságának történelmi hátterét kívánja mélyebben feltárni.

 

A konzorcium tagjai

A projekt vezetője a Schuman Alapítvány, Lengyelország.

A projekt partnerei:

  • Alliance4Europe, Németország
  • Bronisław Geremek Alapítvány, Lengyelország
  • Coglobal, Spanyolország
  • Inter Alia, Görögország
  • Magyarországi Európa Társaság, Magyarország
  • Václav Havel Könyvtár, Csehország

 

A projekttel kapcsolatos alapinformációk

A projekt neve: MOTHERS

A támogatási szerződés azonosítója: 101143916

A projekt kezdete: 2024. március 1.

A projekt vége: 2026. február 28.

 

A MOTHERS projekt magyarországi csapata

Bársony Fanni
Hegedűs István
Pál Monika
Schweitzer András
Uszkiewicz Erik
Vidák Zsófia

 

Támogatási információk

Mothers of Europe has received funding under Grant Agreement no 101143916, from the European Education and Culture Executive Agency (EACEA) under the Citizens, Equality, Rights and Values Programme (CERV) programme. Project is implemented in 6 countries (Czechia, Germany, Greece, Hungary, Poland and Spain).

Views and opinions expressed are however those of the authors only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Education and Culture Executive Agency. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible for them.

 

“Mothers of Europe” / Európai nők - Az európai sztori másik fele  Női küzdelmek a demokráciáért, szabadságért és az egységes Európáért Magyarországon, illetve a világon – a Magyarországi Európa Társaság és az ELTE Társadalomtudományi Kar konferenciája – Dátum: 2024. október 22., kedd Helyszín: ELTE...