Rendezvények

Bruszt László, a firenzei Scuola Normale Superiore vendégtanára tartott előadást 2016. november 3-án. 
David van Cleve, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének első tanácsosa volt a MET vendége Brüsszelben 2016. szeptember 27-én.
2016. június 6-án az amerikai elnökválasztásról tartott előadást a MET vendégeként Panyi Szabolcs, az Index szerkesztő-újságírója és Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.
Gajus Scheltema, a Holland Királyság magyarországi nagykövete volt a MET vendége 2016. május 24-én. A beszélgetés részben az EU soros holland elnöksége által megfogalmazott prioritásokról folyt, részben az EU...
2016 februárjában elkészült az Európai állampolgári jogok-projekt keretében - a Magyarországi Európa Társaság felkérésére - a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kézikönyve az emberi jogokról. A módszertani...
A Magyarországi Európa Társaság 2016. január 3-án rendezte meg hagyományos éves műhelybeszélgetését és tisztújító taggyűlését. Először Schweitzer András tartott előadást "Pártverseny és demokrácia: ...
Az Európai állampolgári jogok-projekt keretében a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársai a Magyarországi Európa Társasággal együttműködésben képzést tartottak a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű...
2015. november 21-én Julie Smith, a Cambridge-i Egyetem Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke Európai Központjának igazgatója, a Lordok Házának tagja "Reform, renegotiation, referendum -...
A Magyarországi Európa Társaság a European Alternatives civil szervezettel együttműködve 2015. október 16-18. között tartotta az Európai állampolgári jogok-projekt keretében a Create/React program budapesti...
A Magyarországi Európa Társaság workshopot szervezett "Illiberális demokráciák - mit tehet az Európai Unió abban az esetben, ha egyik tagállama visszatérően és szisztematikusan megsérti az európai értékeket és...
Idén is a MET szervezte meg a German Marshall Fund ösztöndíjasainak budapesti találkozóit és vidéki kirándulását 2015. május 1-5. között.
A Magyarországi Európa Társaság workshopot szervezett "Illiberális demokráciák - mit tehet az Európai Unió abban az esetben, ha egyik tagállama visszatérően és szisztematikusan megsérti az európai értékeket és...
A civil szervezetek képzési programja budapesti rendezvényének a MET a társ-szervezője.
Banai Károly kül- és biztonságpolitikai szakértő, volt brüsszeli nagykövet és kormányfőtanácsos ezzel a címmel elemezte az ukrán-orosz konfliktus mozgatórugóit, valamint szélesebb globális politikai és...
M. André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője tartott előadást a MET tagjainak 2015. január 21-én az amerikai-magyar kapcsolatokról.
A MET 2015. január 3-án tartotta meg hagyományos évzáró műhelybeszélgetését, ezúttal évadnyitó formájában.
Meisel Sándor, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa beszélt a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Egyezményről 2014. október 21-én.
A skóciai függetlenségi népszavazás várható kimeneteléről, annak európai hatásairól, az európai nacionalizmusok és a gazdasági-pénzügyi válság összefüggéseiről tartott előadást a MET tagjainak 2014. szeptember...
"Attitűdök, pártok és polgárok: európai parlamenti választások Magyarországon 2014-ben regionális és európai kontextusban" című nemzetközi konferencia a MET szervezésében
Miként változott az elmúlt másfél évben a pártok véleménye az EU-ról? A választások küszöbén mi jellemzi a hazai politikai elit európai uniós hozzáállását? A Magyarországi Európa Társaság tisztelettel meghívja...
Charles Gati, a Johns Hopkins School of Advanced International Studies vezető kutatója volt a Magyarországi Európa Társaság vendége 2014. március 16-án.  
"Jogi eszközök és politikai kihívások európai szinten: választás kötelezettségszegési eljárások és szankciók között" címmel tartott előadást Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogász tanára 2014...
At the traditional annual workshop on 27 December 2013 organised by HES, members of the Society held presentations.
A MET 2013. december 27-én tartotta meg hagyományos évzáró műhelybeszélgetését, amelyen a Társaság tagjai tartottak előadást.
Bíró-Nagy András politikai elemző tartott előadást MET-tagoknak 2013. november 21-én Brüsszelben.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője egyház és politika viszonyáról beszélt a Magyarországi Európa Társaság tagjainak 2013. november 20-án a Central Bistróban.
Boros Tamás a Policy Solutions igazgatója, MET-tag "Melyik pártcsalád nyeri a 2014-es európai parlamenti választásokat?" címmel tartott előadást 2013. október 28-án.
A Magyarországi Európa Társaság tisztelettel meghívja Önt az "Európai polgári kezdeményezés a média sokszínűségéért: helyzetjelentés az Európai Unióból és Magyarországról" című nemzetközi konferenciájára. A...
"Az Európai Unió lesz a főellenség a választási kampányban?" címmel tartott előadást Krekó Péter, a Political Capital elemzője 2013. szeptember 4-én a Spinoza kávézóban.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt - Párbeszéd Magyarországért Szövetség vezetője tartott előadást a Magyarországi Európa Társaság tagjainak 2013. augusztus 28-án.
Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogász tanára volt a MET brüsszeli szekciójának vendége 2013. június 27-én. Előadását a következő címmel tartotta meg: Mit tehetünk azokkal az uniós...
2013. június 14-én Magyarország és a túlzott deficit eljárás címmel Gyenes Zoltán, az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN)  munkatársa tartott előadást Brüsszelben a MET tagjainak.
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank áprilisban lemondott alelnöke tartott előadást a MET tagjainak 2013. május 2-án "A magyar monetáris politika a Simor-korszakban és azt követően" címmel.
"Közigazgatási reform a visegrádi országokban: Tanulságok Fehéroroszország és Ukrajna számára"- A MET a cseh AMO  (Association for International Affairs) magyar partnere ebben a nemzetközi együttműködésben,...
A "Közigazgatási reform a visegrádi országokban: Tanulságok Fehéroroszország és Ukrajna számára" című program keretében belorusz szakértok vettek részt rövid tanulmányúton Budapesten 2013. április 21. és 25....
A MET a "Koalíció a Vízummentes Európáért" nevű nemzetközi együttműködés tagjaként a “Europe without Barriers" (ukrán partnerszervezetünk) és a CEU Center for EU Enlargement Studies-zal közösen részt vett az „...
Idén is a Magyarországi Európa Társaság szervezte a German Marshall Alapítvány partnereként amerikai ösztöndíjasok budapesti tanulmányútját. A vendégek 2013. március 22. és 26. között szakmai és politikai...
2013. február 28-án került sor a Magyarországi Európa Társaság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Milla (Egymillióan a magyar sajtószabadságért) és a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata “Európai polgári...
A Társaság a Szabadságjogokért, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyarországi Európa Társaság, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata képviselői közös levélben
Karácsony Gergely, az LMP (Lehet Más a Politika) frakcióvezető-helyettese volt a Magyarországi Európa Társaság vendége 2013. január 19-én. Az előadás és az azt követő beszélgetés a pártja és a demokratikus...
A MET szokásos évzáró rendezvényén a PERC-indexet kidolgozó kutatócsoport tagjai számoltak be a magyar parlamenti pártok európai uniós attitűdjeit vizsgáló metes tanulmányról 2012. december 29-én.  
A Magyarországi Európa Társaság sajtótájékoztatót tartott 2012. december 5-én, hogy bemutassa a "Hol áll a PERC-mutató? avagy az EU-destruktívoktól a föderalistákig: a magyar parlamenti pártok viszonya az...
"Megszorítás, szolidaritás, stabilitás? A Gazdasági és Monetáris Unió hatása az új tagállamokra" - A CEU (Közép-európai Egyetem) Jean Monnet Chair éves kerekasztal beszélgetésére a Magyarországi Európa...
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke tartott előadást 2012. november 21-én, melyben ezt a kérdést tette föl: "Sokan szeretik, de még többen gyűlölik, pártoktól független, de nem politikamentes,...
2012. október 29-én Tölgyessy Péter, jogász, politikai elemző, 1990 és 2006 között országgyűlési képviselő tartott előadást Magyarország helyzete két és fél év Fidesz-kormányzás után címmel.
Fokasz Nikosz szociológus tartott előadást Görögország válságban: a kollektív viselkedés reflexei címmel 2012. szeptember 21-én. Egy előadás pontjai és további képei.  
2012. június 29-én Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja volt a Magyarországi Európa Társaság meghívott vendége.
Metesek találkoztak Franziska Brantner képviselővel, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakciójának tagjával az Európai Parlamentben 2012. május 30-án és európai kérdésekről beszélgettek.
Alexander Graf Lambsdorff volt a MET brüsszeli szekciójának vendége 2012. május 29-én. Az ALDE, az Európai Parlament liberális politikai csoportja helyettes vezetője "The Future of the Union: Federation or Re-...
„Állambiztonsági múlt és iratnyilvánosság” címmel a MET 2012. május 23-án vitaestet tartott a rendszerváltás óta lezáratlan „ügynökkérdés” történelmi-politikai aspektusairól.
A Közép-európai Egyetem Európai Uniós Kutatási Központja és a Magyarországi Európa Társaság 2012. április 17-én kerek-asztal beszélgetést rendezett „Hol vannak? Civil társadalmi szereplők és az európai...
2012. április 4-én Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos tanácsadója Magyar nagyvállalkozók, multinacionális cégek címmel tartott előadást.
Orbán Viktor miniszterelnök kormányának viselkedése az utóbbi időben felvetette azt a kérdést, hogy az ország kifelé tart-e az Európai Unióból.
2012. január 30-án Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Nemzetközi hitel-tárgyalások és gazdasági kilátások címmel tartott előadást.
2011. december 9-én Szelényi Zsuzsanna tartott előadást Arab Tavasz Marokkóban címmel a National Democratic Institute választási megfigyelőjeként szerzett tapasztalatairól.
2011. december 29-én tartotta meg szokásos workshopját a MET, amelyen metesek tartottak előadást meteseknek.
Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete tartott előadást a lengyel soros tanácsi elnökség és a lengyelországi választások eredményeiről 2011. november 3-án.
A Magyarországi Európa Társaság az esemény egyik főszervezője volt a brüsszeli European Liberal Forum, a német Friedrich Naumann Stiftung für die Freiheit és a magyar Republikon Intézet mellett. A konferencia...
Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.tartott előadást Az alkotmányos és politikai rendszer átalakítása Magyarországon címmel 2011. május 31-én.
A MET részt vett a Közép-európai Egyetemen 2011. június 22-én megrendezett kerekasztal szervezésében.
A "Turkey and the European Union: Problems and Prospects" című rendezvényt a Gazdaságfejlesztési Alapítvány (IVK), Isztambul, a Magyarországi Európa Társaság és a Közép-európai Egyetem EU Bővítési Tanulmányok...
Iain Begg,  a London School of Economics and Political Science tanára tartott előadást Is it Only a Matter of Time Before the Euro Collapse? címmel a Magyarországi Európa Társaság, az LSE Alum
2010. december 20-én az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének új épületében tartotta meg szokásos workshopját a MET, amelyen metesek beszéltek meteseknek aktuális magyar és európai kérdésekről.
„Changing Your Life, Changing the World? Motivations for Volunteering” a címe annak a szemináriumnak, amelyet a németországi Citizens of Europe és a Magyarországi Európa Társaság rendezett meg az Európa Tanács...
Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke tartott előadást Szükség van-e új alkotmányra? címmel 2010. szeptember 27-én.
A Balti-tengeri Régió Stratégia bevezetése után az Európai Unió egy új, a dunai régióra vonatkozó makroregionális stratégia kidolgozásán dolgozik.  E térség részeként és az EU jövőbeli soros tanácsi elnökeként...
A Magyarországi Európa Társaság „First Time Hungarian EU Presidency, First Time in a Trio” című workshopját 2010. október 29-30-án rendezte meg Budapesten a Közép-európai Egyetemen. 
2010. május 14-én Hegedűs István előadást tartott Euroscepticism, Europessimism Twenty Years After the Regime-Changes címmel az Inclusion completed, adaptation successful? - What divides new and old members in...
Balázs Péter külügyminiszter, a MET tanácsadó testületének tagja tartott előadást A magyar külpolitika mozgástere címmel 2010. február 23-án.
2009. december 16-án MET-tagok tartottak előadást MET-tagoknak a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban. Program 17.00 Regisztráció 17.30 Megnyitó: Hegedűs István Kőrösi Orsolya (házigazda)
A Magyarországi Európa Társaság nemzetközi workshopot rendezett a fenti témakörben 2009. december 4-én. A workshop programja Program - Visa and Migration in Europe Visa and Migration in Europe
2009. október 7-én Rainer M. János, az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete főigazgatója „89:56, avagy két forradalom?” címmel tartott előadást.
A Magyarországi Európa Társaság nemzetközi workshopot rendezett a fenti témakörben 2009. június 10-én.
A Magyarországi Európa Társaság nemzetközi workshopot rendezett 2009. május 22-23-án, pénteken délután és szombaton a Magyar Országgyűlés Gobelin termében.
A budapesti Open Forum, amit a Magyarországi Európa Társaság a Citizens of Europe nevű németországi NGO-val közösen szervezett 2009. május 8. és 10.
A MET szervezéséban 2009. április 15-19. között brüsszeli tanulmányúton vett részt három egyetemista, Dóczi Zoltán, Tóth Szabolcs és Váradi Szilvia, valamint Hegedűs István, a MET elnöke a Nemzeti Civil...
2009. március 11-én, Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem tanára tartott előadást.
2009. január 21. Iván Gábor külügyi szakállamtitkár, a MET tagja tartott előadást a 2011-es magyar elnökség előkészületeiről.
2008. december 18-án rendezte meg a MET évzáró rendezvényét.
2008. november 25-én Urbán László, az OTP Bank Nyrt. igazgató-helyettese és Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke beszélt Pénzügyi világválság...
2008. október 22-én Greg Dorey, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete tartott előadást Globális Európa címmel.
Leonard Orban, az Európai Bizottság tagja, többnyelvűségért felelős biztos beszélt portfóliójáról 2008. szeptember 29-én.
2008. június 16-án Regőczi Miklós, a MET tagja, a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezérigazgató-helyettese tartott előadást A BKV jelene és jövője címmel.
2008. április 10-én Takács Judit, az MTA Szociológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatárs tartott előadást kutatásairól "Homoszexualitás és LMBT-diszkrimináció" címmel.
2008. március 31-én Tereza Novotna, a Bostoni Egyetem Ph.
Konfliktuskezelés a Nyugat-Balkánon címmel tartott előadást Juhász József, az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének tanára 2008. március 13-án.
2008. március 5-én, szerdán 7-kor az amerikai elnökválasztási kampányról beszélgetett  Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, Romsics Gergely, a MET tagja, a Magyar Külügyi Intézet...
Szent-Iványi István, európai parlamenti képviselő (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoportja) beszélt a liberalizmus helyzetéről Európában, az Európai Parlament belső erőviszonyairól, a...
Mizsei Kálmán, az EU különleges megbízottja a Moldovai Köztársaságban tartott előadást A Dnyeszter-melléki rendezés és az Európai Unió formálódó külpolitikája címmel 2008. január 10-én.
MET-tagok tartottak előadást a társaság éves rendszerességű workshopján 2007. december 19-én.
Schöpflin György előadása „Az Európai Unió jövője és a bővítés” című konferencián 2002. november 29-én.
Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke beszélt életéről, politikai és üzleti tevékenységéről 2007. október 2-án.
Kaltenbach Jenő, a távozó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa tartott előadást "Egy ombudsman tapasztalatai" címmel 2007. június 18-án.
Pat Cox, a Nemzetközi Európai Mozgalom elnöke, az Európai Parlament volt elnöke és a MET Tanácsadó Testületének tagja tartott előadást "Az Unió helyzete" címmel 2007. május 3-án.
A MET szervezésében Bakos Anita, Galambos Tamás, Miklós Bernadett, Romsics Gergely és Strausz Erzsébet vett részt a BruxInFo európai uniós tanfolyamain 2006 végén, illetve 2007 elején a Nemzeti Civil...
Folytatódott "A magyarok bemenetele" című vitasorozat a Magyarországi Európa Társaság  és a Magyar Politikatudományi Társaság Európai Politikai Szakosztálya szervezésében 2007. április 10-én, kedden 17.30-kor...
Megkezdődött "A magyarok bemenetele" című vitasorozat a Magyar Politikatudományi Társaság Európai Politikai Szakosztálya és a Magyarországi Európa Társaság szervezésében 2007. február 26-án, hétfőn 17.30-kor a...
A Magyarországi Európa Társaság könyvbemutatója.
A kormány Európa-politikai stratégiájáról Iván Gábor, a MET tagja, külügyi szakállamtitkár tartott előadást 2007. január 23-án. A beszélgetés a stratégiáról szóló társadalmi egyeztetés részének számított.
2006. december 18-án évzáró műhelykonferenciát tartott a MET a Ráday Könyvesházban.
A terrorizmus veszélyeire hivatkozva - a 2001. szeptember 11-i események óta az Egyesült Államokban és Európában is - a kormányok egyre többször alkalmaznak olyan jogi eszközöket, melyek súlyosan megkurtítják...
A Magyarországi Európa Társaság nemzetközi konferenciát rendezett 2004. június 3-4-én a Közép-európai Egyetemen.
Az ENSZ bécsi információs központja (UNIS Vienna) a Magyarországi Európa Társasággal együttműködésben 2005. december 14-én kerekasztal-beszélgetést szervezett "Felkészült-e az ENSZ a 21. század kihívásaira?"...
Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és Karvalits Ferenc, a Földhitel- és Jelzálogbank igazgatóságának elnöke vitatkozott a magyar gazdaság teljesítményéről 2006. január 25-én. 
Az Európai Unióról - közérthetően és színvonalasan címmel tartott rendezvényt a MET (Bartha Attila, Galambos Tamás, Hegedűs István, Koller Boglárka) a Zsigmond Király Főiskolán 2006. április 26-án.
2006. szeptember 20-án Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem tanára és vezérigazgatója, korábbi pénzügyminiszter Stabilitási csomagok címmel tartott előadást.
Az ENSZ Bécsi Információs Központja a Magyarországi Európa Társasággal együttműködve nyilvános előadást szervezett "A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása és a leszerelés: álom vagy valóság?"...