Megjelent a "Mothers of Europe" publikáció
„Mothers of Europe - Európai nők”. Kik ők? Erre a kérdésre keresik a választ a cseh, német, görög, spanyol, lengyel és magyar partnerekből álló civil konzorcium tagjai közös publikációjukban és rendezvényeiken. Ebben az európai uniós projektben tizennyolc olyan különleges nő életével, tevékenységével és örökségével ismerkedhetünk meg, akik kiemelkedő szerepet játszottak saját országuk, sőt, egész Európa történelmében. A huszadik és huszonegyedik század viharos éveiben különböző önkényuralmakkal szembeni ellenállásukkal és személyes bátorságukkal, az egységes Európáért és a demokratizálódásért folytatott küzdelmükkel, beleértve a patriarchális társadalmi rendszerek lerombolásáért és a kulturális normák megváltoztatásáért folytatott harcukat, példát mutattak az európai polgároknak. Közben ugyanazokat a külön terheket is cipelték, mint minden más nő, vagyis a népesség fele.
A Magyarországi Európa Társaság három karizmatikus magyar nő portréjának felvázolásával járult hozzá a közös kiadványhoz: Kéthly Anna, Solt Ottilia és Gryllus Dorka életét és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.
Ez a kötet a nők sokszor méltatlanul elfeledett vagy alulértékelt szerepét kívánja hangsúlyozni közös európai történelmünk hiányzó részeinek kiegészítésével.
A „Mothers of Europe - Európai nők” kezdeményezés az Európai Unió „Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek” (CERV) programjától részesült támogatásban (támogatási szerződés száma: 101143916). Lengyelországban érdemi támogatást nyújtott a munkához a Női Történelmi Múzeum is.
Az itt kifejtett nézetek és vélemények ugyanakkor kizárólag a szerzők sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság álláspontját: az Európai Unió és az Európai Bizottság nem felelős értük.
A „Mothers of Europe - Európai nők” nemzetközi konzorciumban résztvevő civil szervezetek: Magyarországi Európa Társaság (Magyarország); Alliance4Europe (Németország); Inter Alia (Görögország); Asociacion Consortium Local - Global Coglobal (Spanyolország); Václav Havel Könyvtár (Csehország); Bronisław Geremek Alapítvány, valamint Robert Schuman Alapítvány (Lengyelország).
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 5.23 MB |
![]() | 16.97 MB |